Üres zsebbel álmodozni a karácsonyi ajándékozásról?

Az utóbbi években a karácsonyi ajándékozásról már álmodni sem mertem.

Üres zsebbel a halászléhez való halat is csak messziről nézegettem az üzletek polcain. De így volt ez más ünnepeken és a hétköznapokon is.

Nem sokkal egy karácsony előtti napon meglátogatott a barátnőm. Évekkel ezelőtt munkánk kapcsán találkoztunk és jó barátság alakult ki közöttünk. Időnként összejöttünk egy kávéra, jókat beszélgettünk a sikereinkről, de mostanában már szinte csak a kudarcokról tudtunk beszélgetni, amit a munkánk során tapasztaltunk. Mindketten ingatlanközvetítők vagyunk, és a válság rányomta bélyegét a mi szakmánkra is. Bevételeink szinte teljesen elmaradtak, hiába dolgoztunk éjt nappallá téve.

Barátnőm ennek ellenére vidáman érkezett, gondtalannak látszott. Táskájából elővett egy kis tasakot, és forró vizet kért. Kíváncsian figyeltem, mit tesz. Olyan szenzációs ízű kávét készített, hogy még órák múlva is a számban éreztem az ízét! A kávét lassan kortyolgattuk, közben barátnőm említett pár szót valami ganodermáról, sok-sok pénzről, és sikerről. Nagyon lelkesen beszélt a jövőjéről, a javuló anyagi helyzetéről, a “csodakávéjáról” és az egészségről. Csak röviden tudtunk beszélni, de mielőtt elváltunk, még megmutatta az új kávés weboldalát, és már el is viharzott.

Magamra maradva sok minden kavargott a gondolataimban. Mi a fene az a ganoderma? Mitől más, és mitől olyan egészséges ez a kávé? Hogyan segíthet ez az egész abban, hogy az ő szörnyű anyagi helyzete megoldódjon? Nekem is rengeteg megoldásra váró problémám van! Segíthet ez rajtam is? Interneten beütöttem a keresőbe a titokzatos “ganoderma” szót és csak olvastam, olvastam… Olyan hihetetlennek tűnt, hogy mennyi mindenen képes változtatni a ganoderma, ez a csodálatos gyógynövény! Éreztem, hogy nekem ez kell! Ki akartam próbálni.

Már hívtam is a barátnőmet, aki ezután bemutatott egy ismerősének. Sok kérdésemre választ kaptam tőle, hogy mit kell tennem azért, hogy megoldódjanak a problémáim, és igazán meggyőzően azzal biztatott, hogy ezeket én is mind meg tudom csinálni. Döntöttem, mert világossá vált számomra, hogy bárki képes rá, és még befektetés sem kell hozzá, merthogy éppen ez volt a legnagyobb gondom! Kitöltöttük a tagsági regisztrációt, és kedvezményes áron haza vihettem az én saját első doboz ganodermás kávémat. Nagyon boldog voltam, és elégedett, mert megtettem az első lépést az anyagi és egészségi helyzetünk megváltoztatásához. Ott, akkor a karácsonyi halászlére szánt kevés pénzemet költöttem a regisztrációra és a kávéra, de tudtam, hogy a jövőnk érdekében teszem. Barátnőm ismerősétől – aki egyben a mentorom is lett – azóta minden segítséget megkapok, hogy közelebb kerülhessek álmaim megvalósításához és az anyagi függetlenséghez. Sanyi, a mentorom kiváló tanító, rendkívül megbízható ember, szívesen tanulok tőle.

Nagy öröm számomra, hogy ma már a megszerzett tudásommal én segíthetek a rászorulókon és ez jó érzéssel tölt el!

A világ minden tájáról már 8 országból csatlakoztak  egyre növekvő csapatomhoz.  Úgy haladhatok céljaim felé, hogy közben másokat segíthetek egy jobb, egészséges élethez, mert csak akkor tudok jól keresni, ha a hozzám csatlakozókat sikeressé teszem és ők is jól keresnek! Termékeinkkel és az üzleti lehetőséggel már sok ismerősömnek és ismeretlennek segíthettem megváltoztatni egészségi vagy anyagi helyzetét. Gondold át, Te kinek tudnál segíteni!? Olyan ingyenes eszközökkel dolgozunk, amit évek során teszteltek és mindenkinek működött. Neked is fog! A DXN ehhez szenzációs, és ingyenes egyedi hátteret biztosít minden regisztrálónak.

Ha úgy döntesz Te is, hogy egy kipróbált, jól működő rendszerhez akarsz csatlakozni, itt regisztrálhatsz >>>>>

Évek teltek el a csatlakozásom óta. Most éppen egy újabb karácsonyra készülődünk.

Itthon már szinte minden készen áll az ünnepi fogások elkészítéséhez és az ajándékozáshoz. Örömmel és nagy várakozással nézünk elébe az ünnepeknek, tudom, ez lesz a legemlékezetesebb!

A DXN most induló, korszakalkotó lehetőségével, a Dynamic Start Programmal (DSP) új utak nyílnak meg számunkra és a hozzánk csatlakozók számára, amely gondtalan életet biztosíthat bárkinek.

Ha folyamatosan azon töröd a fejed, hogyan javíthatnál az anyagi helyzeteden, légy határozott és hozz egy jó döntést! Ha jókedvű csapatunkban szeretnél velünk dolgozni, csatlakozz Te is hozzánk most!

Segítünk neked, hogy megváltoztasd az életedet, hogy egészséges, minőségi életet élhess az egész családoddal, mert fontos számunkra, hogy javítsunk az emberek életminőségén és egy szebb jövőképet adhassunk mindenkinek. TE IS MEGÉRDEMLED!

A DXN Dynamic Start Program ehhez biztosít óriási lehetőséget. Egy hétszámjegyű összeget és azonnali pénzkereseti lehetőséget már illik komolyan venni!

Miért hiszek a Network Marketingben? Mert óriási lehetőség, hogy szabaddá, anyagilag függetlenné válhassak, hogy minden nap ünnep lehessen számomra, és a legtöbbet adhassam azoknak, akiket igazán szeretek!

Ha úgy döntesz, hogy csatlakozol hozzánk, mert szeretnél együtt dolgozni velünk, biztos lehetsz benne, hogy minden segítséget megkapsz tőlünk térítésmentesen, hogy a hátralévő életedben minden problémád megoldódjon!

Dönts helyesen! Regisztrálj MOST! >>>

DXN termékrendelés telefonon – GLS díjak

dxn-rendeles-telefonon

A megrendelt termékeket kérheted házhoz szállítással is, de átveheted személyesen az ország bármelyik GLS Csomagpontján, vagy Budapesten a Szerviz Centerben!

DXN Europe Kft Csomagküldési díjak - GLS

2014. december 1-től

Miért kezdtem el építeni a DXN kávéüzletet?

Évtizedek óta nem engedhettem meg magamnak, hogy nyaralni menjek, pedig nagyon vágytam rá! Úgy harminc évvel ezelőtt a munkahelyemen lehetőség adódott, hogy a cégem üdülőjében vállalhattam szezonális munkát a Balatonnál. 23 éves voltam, akkor még vidéken éltem, 250 km-re a Balatontól. Kihasználva a lehetőséget, talán 3-4 éven keresztül ezután minden nyarat ott töltöttem. Sokkal keményebben kellett dolgozni, mint otthon, mégis örömmel vállaltam, ez volt egyben a nyaralás is. Szezon végén azonban mindig vissza kellett utaznom a munkahelyemre, és robotolhattam tovább. Évekig egy helyen dolgoztam, a fizetésem mégsem emelkedett, nem tudtam előrelépni az életemben.

Munkahelyet és otthont váltottam, mint sokan mások. A fővárosban kezdtem új életet, vállalkozó lettem. Megtapasztaltam a szabadságot, önállóságot, a sikereket és a kockázatokat is. A vállalkozói lét minden nehézségét átéltem, a hiteleken, a többmilliós befektetésen keresztül a piaci és gazdasági helyzet változásából következő balsikerig. A szakmai képzések, a helyiség bérlet, alkalmazottak tartása, az eszközök beszerzése, fenntartása, a reklámok, mind rengeteg pénzt emésztett fel.

Változtatni akartam, anyagi biztonságot, jólétet, szabadságot, és végre nyaralást! Állást kerestem, de haladásra vágytam. Ekkor talált rám a DXN lehetőség, amit egy barátnőm mutatott meg. Egy jóízű ganodermás kávé mellett beszéltük meg a részleteket. Nem dolgoztam még soha MLM-ben, elég hiányos információim voltak ezzel kapcsolatban. Félretéve előítéleteimet, azonnal belevágtam, mert a kávé meggyőzött, és a lehetőség, hogy megváltoztathatom az életemet. Már tudom, hogy életem legjobb döntését hoztam, amikor csatlakoztam a DXN-hez és elkezdtem foglalkozni a Network Marketinggel!

DXN Immunerősítő Ganoderma kávé

Ez egy zseniális üzleti modell, ahol drága reklámok helyett az én sikerembe fektet a cég. A közvetlen értékesítés rendkívül egyszerű üzlet, melyhez nem szükséges főiskolai vagy egyetemi végzettség, nincsenek alkalmazottak, sem hatalmas költségek, nem szükséges üzleteket fenntartani. Ezért olyan fantasztikus! A Direkt Értékesítők Szövetsége a közelmúltban ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját, ezért egy kipróbált, szilárd, valódi üzlet, amely már bizonyított. A DXN-nel egy kulcsrakész üzletet kaptam a kezembe, amit alacsony költségen, csupán 5000 forinttal tudtam elkezdeni. A Network Marketing hihetetlen előnyöket hordoz magában, mint például szabadság, rugalmasság, pénzügyi lehetőség, barátságok, és mesés növekedési lehetőséget. Nem kell ingázni a munkahelyre, ezzel időt takarítok meg, és csökkentem a költségeket. Én szabom meg, hogy mikor dolgozok, előre megtervezhetem az életemet, és ezt bármikor megváltoztathatom. Több időt tölthetek a családommal.

Csikós Ilona - DXN Ganoderma Kávé

Azért kezdtem el építeni a kávéüzletemet, hogy kiegészítsem az ingatlanközvetítői jövedelmemet, ma már biztos vagyok benne, hogy a legmerészebb álmaimat is túlszárnyalja, amit elérhetek vele.  Szeretek szép és értékes ingatlanokkal foglalkozni, de mennyivel jobb lenne a sajátjaimmal! Minden vágyam, hogy sikeres ingatlan befektetőként
térjek vissza a piacra. Meg vagyok róla győződve, hogy a DXN-nel ezt is megvalósíthatom!

A befektetett időmmel arányos a pénzügyi növekedés is. Arról beszélek, amit szeretek, ezért kapok jutalékot, fantasztikus bónuszokat, ami hihetetlen ösztönző tud lenni. Így jutalmaz a DXN a jól végzett munkámért. És nem csak bónuszokat kapok, hanem elismerést is. Legjobban azt szeretem a munkámban, hogy úgy érek el sikereket, miközben másokat is segítek boldoggá, sikeressé tenni. Sikereinket együtt ünnepeljük a kirándulásokon, képzéseken. Egyik legnagyobb jutalmam üzletem építésében a kialakult barátságok. A Network Marketing csodás lehetőségeket biztosít a személyes és szakmai fejlődésre. A saját üzletemet építem magamnak, mégsem vagyok egyedül, mert kiváló szponzorvonal segít a munkámban. A DXN minden tagja részére professzionális képzési rendszert biztosít ingyenesen, ezzel segít a személyiségfejlődésben és szakmai növekedésben. Úgy keresek egyre többet, ahogy tanulok. A személyes és szakmai fejlődés lehetősége egyértelműen megfizethetetlen számomra.

Miért hiszek a Network Marketingben? Mert óriási lehetőség, hogy szabaddá, anyagilag függetlenné válhassak, hogy minden nap nyaralást jelenthessen számomra! Gyere velem, nyaraljunk együtt Ha úgy döntesz, hogy csatlakozol hozzánk, mert szeretnél együtt dolgozni velünk, biztos lehetsz benne, hogy minden segítséget megkapsz tőlünk térítésmentesen, hogy a hátralévő életedben minden problémád megoldódjon!

 Dönts helyesen! Regisztrálj MOST! >>>

 REGISZTRÁLOK!

Töltsd ki a regisztrációs lapot, vásárolj legalább egy terméket, és kezdd el építeni (opcionális) a saját üzletedet. Vedd fel velem a kapcsolatot, hogy megmutassam mit kell tenned a sikeredért!

 

DXN Dynamic Start Program – Hogyan keress pénzt gyorsan, biztonságosan?

A DXN új, korszakalkotó lehetősége Európában és Oroszországban!

2014. december 1-én elindítottuk a programunkat!

Teperj, hogy ki ne maradj belőle!

DSP - Dynamic Start Program

Nézd meg a videót, ismerd meg a DSP Programot, amivel azonnali jövedelemhez juthatsz!

DXN Dynamic Start Program (DSP) prezentáció

DXN Dynamic Start Program

Untitled 31

Azonnali jövedelemre van szükségem, elkezdem értékesíteni a csomagot. Regisztrálok!>>>

Élni szeretnék az óriási kedvezményekkel, megvásárolom a csomagot. Regisztrálok!>>>

További tájékoztatást kérek!>>>

Bezzeg a DXN!

50-szazalek-akcioNem tudom, Te hogy vagy vele!? Én a bevásárlásaimat mindig a pénztárcámhoz igazítom. Figyelem az akciókat, és mikor melyik multicégnél van kedvezmény, ott vásárolok, mert így rengeteget spórolhatok. Ez elég macerás a napi fogyasztási cikkeknél, mert nem tudok mindent egy helyen megvenni, és több időt vesz igénybe. Márpedig az idő pénz, és én spórolni akarok!

Egy ideje azonban változtattam a vásárlási szokásaimon. Vannak olyan termékek, amiket egy helyen még ennél is kedvezőbben tudom beszerezni. Családom rendszeresen fogyaszt kávét, kakaót, teát, gabonapelyheket, egészséges ételeket, italokat. Rajtunk kívül is világszerte még rengeteg ember teszi ugyanezt, de talán még többen vagyunk, akik rendszeresen tisztálkodunk. Szappant, fogkrémet, tusfürdőt, hajsampont használunk, és különféle kozmetikai termékeket.

Soha nem gondoltam arra, mielőtt rátaláltam a DXN-re és elkezdtük a termékeit fogyasztani, hogy ezekhez a minden nap használatos termékekhez ingyenesen is hozzá lehet jutni. Soha nem ajánlotta fel még egyetlen multi kereskedelmi cég, hogy vásároljam meg nála ezeket a termékeket, és akkor a családunk által elfogyasztott mennyiség nem kerül pénzembe. Nem ajánlotta fel még soha azt sem, ha nála vásárolok rendszeresen, és ezt a rokonaimnak, szomszédaimnak, ismerőseimnek is elmondom, és ők is elmondják az ismerőseiknek, hogy milyen jók a termékei, és ők is elkezdenek ott vásárolni, akkor ezért még fizetnek is. Sőt! Minél több embernek mondom el, hogy milyen jók ezek a termékek, a multi annál többet fizet. Nem! Soha nem mondott ilyet egyetlen multi sem!

Bezzeg a DXN! Életemben először a DXN cégnél tapasztaltam ilyet. Mióta rendszeresen a DXN márkás termékeket vásárolom, ezek már nem kerülnek pénzembe, és lelkesen osztom meg mindenkivel ezt a nagyszerű hírt, hogy mások is hozzájuthassanak ingyenesen. Viszonzásul a hűségemért a DXN cég fizet nekem is, és bárkinek, aki tovább adja ezt a fantasztikus lehetőséget.

Arra biztatlak, próbáld ki Te is a DXN termékeket!

Spórolhatsz a vásárlásaiddal és, ha szólsz az ismerőseidnek is, pénzt is kereshetsz.

Rajtad múlik, hogy mennyit, ez attól is függ, hány embernek mondod el!

Untitled 33

 

Lehet, – bár kétlem – hogy Te nem akarsz pénzt megtakarítani. Azért mégse dögöljön meg a szomszéd tehene! 😀 Érted, ugye?

Szóval, ha Te továbbra is a multiknál akarsz vásárolni, tedd azt, csak gondolj közben az ismerőseidre, akik örülnének, ha spórolhatnának, vagy jól jönne nekik a jövedelemkiegészítés. Oszd meg velük a hírt, nehogy kimaradjanak a nagy lehetőségből!

Akkor meg végképp ne hallgasd el az információt, ha ismersz valakit, aki nagyon unja már, hogy minden hó végén pénzhiánnyal küzd, és olyan munkát szeretne találni, amivel nagyon sok pénzt lehet keresni!

Mi éppen ilyen embereket keresünk! Szólj neki, hogy vegye fel velünk a kapcsolatot!

Untitled 31

Powered by WordPress | Designed by: SharePoint | Thanks to Virtual Server, Business Email Hosting and Project Server

DXN Ganoderma kávé